-    Most nincs kedvem. – mondta és hátat fordított a féldémonnak, akinek leesett az álla, hogy visszautasították. A sárkány elment Kagoméék mellett, aztán megállt, egy nagy szikla előtt. – Shippou, gyere elő.

-    Jó! – ugrott a lány nyakába, de végignézte a csatát. – Nagyon ügyes vagy.

-    Köszi, de még, csak ki sem fáradtam. – vallotta be. – Nem megyünk tovább?

-    De, induljunk. – válaszolt Inuyasha, és elrakta a kardját.

A kis csapat újra útnak indult, és meg sem álltak késő délutánig, egy kis faluban. Az emberek barátságosak voltak, csak a démonoktól féltek egy kicsit, bár a fiatal lányok, örömmel fogadták a fiúkat. Miroku nem egy pofont kapott Sangotól, mert a lányoknak udvarolt. Felkeresték a falu vezetőjét, és a szerzetes beadta a gonosz felhős mesét. Ezért, már szállást is kaptak.

-    Örülök szerzetes, hogy jöttek, mert egy démon ólálkodik a környéken, és minden újholdkor, egy hajadont kell adnunk neki. – mondta a falu vezetője, lehangoltan. – Tudnának segíteni?

-    Persze, de hova kell vinni a lányt? – kérdezte Kagome.

-    A falutól nem messze, van egy tó, és annak a közepén, egy palota, ami víz alatt áll. A hajadont a vízpartra kell vinnünk, és egyedül hagynunk, amíg nem jön érte. – felelte, azzal megfordult és kiment.

-    Inuyasha, neked itt kell maradnod, mert ma változol emberré. – mondta Kagome, a szemben ülő fiúnak.

-    Akkor majd én. – vetette fel az ötletet Kinuye.

-    Rendben, de mi is segítünk. – felelte Miroku, és Sangoék beleegyeztek.

A szolgálók mindenki elé ételt raktak, és miután megették, elindultak a tóhoz. Megegyeztek, hogy Kinuye lesz az áldozat, és ők addig lesben állnak. Inuyasha is velük tartott, de csak messziről figyelte az eseményeket.

A sárkány megváltoztatta a külsőjét, a haja sötétbarna lett, és egy egyszerű kimonót öltött magára a vízből, ami kék volt, különböző zöld mintákkal. Úgy nézett ki, mint egy falusi lány.

A vízparton szomorúan álldogált, amikor egy vizidémon emelkedett ki a vízből. Emberi külsője volt, fekete vállig érő haj, ami össze volt kötve hátul, és kék szemek. A férfin sötétkék haori és nadrág volt. A lány ezt meglátva, térdre borult, és sírni kezdett.

-    Kérem, ne öljön meg. – könyörgött a démonlány, és nagyon jól alakított, mert a férfi elhitte.

-    Nem öllek meg, inkább a szolgám leszel, mert egy ilyen szépséget kár lenne elpazarolni. – ereszkedett fél térdre, és felemelte Kinuye állát, miközben megnézte a lány arcát.

Felsegítette a sárkányt, és megfogta a karját, majd beleugrottak a vízbe. A démon lehúzta a lányt a palotáig, aztán beléptek az ajtón. Az épületben levegő volt.

-    Hova visz? – kérdezte remegő hangon a lány.

-    Oda, ahol nem állnak lesben, hogy egy váratlan pillanatban végezzenek velem. – nézett a lányra, dühösen.

-    Rájöttél, hogy mit terveztek, úgy látom. – mondta Kinuye szokásos nyugodt hangján.

-    Nem volt, nehéz, mert mindig szétnézek, mielőtt elhozom az áldozatot. – eresztette el a lány kezét, és szembefordult vele.

-    Erre is felkészültél? – kérdezte a sárkány, és levette az álcáját, amitől a démon meglepődött, de aztán elégedettség ült ki az arcára.

-    Egy vizidémon. – mondta és egy mosoly jelent meg a szája szélén.

-    Akkor most, hajlandó vagy velem harcolni? – kérdezte türelmetlenül a lány.

-    Persze, de inkább a felszínen, mert a végén még összedől felettünk a palota. – ajánlotta, mire a sárkány biccentett.

A két vizidémon elindult felfelé. Amikor ezt Sangoék meglátták, visszabújtak a fák, kövek mögé. Kinuye megint felugrott a víz felszínére, amit a férfi is követett.

-    Kezdhetjük? – kérdezte a lány, és a démon válaszként bólintott.

A férfi kezében egy dárda jelent meg, ami teljesen szokványosan nézett ki. A lány kezében is egy ilyen jelent meg, csak az, finomabban ki volt faragva. A hegyén néhány kék kő fénylett. Szinte egyszerre ugrottak egymásnak.

Először Kinuye állt nyerésre, de aztán a férfi. Ezzel a fegyverrel jobban bánt, mint a lány. A sárkány nem figyelt egy pillanatig, ezért a másik, végighasította a hasát, ahol egy vágás keletkezett. Kinuye fél térdre ereszkedett, és egyik kezével a sebet fogta, a másikkal támaszkodott.

-    Gyenge vagy te lány. – mondta a férfi, mire egy szikrázó tekintet volt a válasz.

-    Ezért megfizetsz. – sziszegte a sárkány, és felállt. A ruháját befestette a vére, de nem érdekelte most.

-    A barátaid se unatkozzanak. – mondta, mire a vízből egy zöld vizikígyó jött elő, és nem is kicsi.

A hüllő, a rejtőzködő kis csapat felé csapott a farkával. Mindenki kiugrott a búvóhelyéről, és a fegyveréhez nyúlt. Kagome nem hozott magával semmit, ezért nem tudott segíteni. Sango eldobta a Csonttörőt Kirara hátáról, ami levágta a démon farkát, aztán visszaszállt a gazdájához. 

A két vizidémon egymással szemben álltak, és nem mozdultak. Kinuye észrevette, hogy a kígyó a mikót akarja megtámadni, de a férfi is pont most indult felé, hogy lecsapjon. Inuyasha is segíteni akart a lánynak, de halandóként, nem ment volna sokra. A sárkány kitért a lándzsa elől, és a kígyó felé ugrott, majd a fején landolt. A hüllő, próbálta lerázni magáról a lányt, de a sárkány inkább elrúgta magát, a férfi felé. Ezt a kis manővert, azért tette, hogy lekösse a démon figyelmét, és addig a lány elmenekülhessen.

-    Kagome! – kiáltott a mikonak. Megjelent a kezében egy íj, és egy tegez nyíl. A lány kezébe dobta, aztán visszafordult a démonfiú felé. 

Az ujjából, most csak egy ostor pattant ki, de az vastagabb volt, mint amikor a skorpióval harcolt. A korbács a férfi felé csapott, de nem az volt a célpont, hanem a dárda. A kék ostor a fegyverre tekeredett, és kirántotta a démon kezéből. A levegőben megfordult, és a fegyvert, az ostor segítségével, a kígyódémon felé dobta, de a korbács, letekeredett róla és visszaszállt oda, ahonnan jött. Kinuye a víz felszínén landolt. A fegyver a hüllő nyakába fúródott. A kígyó kínjában, minden felé csapkodott, a csonk farkával, ami Inuyashát eltalálta, és egy nem messze álló fának szállt.

-    Inuyasha! – kiáltott fel Kagome, és megcélozta a hüllőt, aztán lőtt. A nyíl kékes fénnyel felragyogott, aztán a kígyó testébe állt, amitől felrobbant a démon. – Inuyasha, jól vagy? – kérdezte aggódva a miko, és a fiúhoz sietett.

-    Ostoba, azt hiszed, hogy ennyitől komoly bajom lesz? – fel akart állni, de nem ment neki.

Kagome ezt észrevette, és felsegítette a hanyout, aztán hátrébb mentek, hogy ne zavarják a csatázókat. Mirokuék is követték a példájukat.

A vizidémon, még nem látott nőt, így harcolni, de úgy gondolta, hogy le tudja győzni. A lány kezében megjelent a kardja, aztán a férfi is egy ilyen fegyvert hívott elő, ami egy sima szamuráj kardnak tűnt.

Kinuye úgy látszott, hogy dühös, mert testéből kicsaptak a lángok, amit kard elnyelt, és a pengéje fekete lett. A fegyver lüktetni kezdett, és a démonlány nekiugrott az ellenfelének.

A lány egyre több sebet ejtett a férfin, miközben párbajoztak, de ő már nem szenvedett több sérülést. A két kard találkozott, és a démonok próbáltak felülkerekedni a másikon, de nem sikerült.

Kinuye arcán, egy furcsa mosoly jelent meg, aztán kilépett balra, és lebukott a penge elől. A férfi kissé előre billent, hogy már nem támaszkodott semminek. A lány megfordult a tengelye körül, és kettévágta a démont. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Inuyasháék alig láttak belőle valamit. A vizidémon mielőtt a víz felszínére zuhant volna; mostmár két darabban, fekete tűz csapott ki a vágás helyén, ami az egész testet körbeölelte. A férfiből, szenesedett maradványok maradtak, és úgy merült el a tó vizében.

Kinuye, a tetem után dobta a kardját, amit elnyelt a tükörsima vízfelület. Elindult a part felé, lassú léptekkel, és a meglepődött kis csapatra nézett, érzelemmentes tekintettel. Olyan volt, mint egy lélek nélküli test. Megállt Inuyasha előtt, és állta a fürkésző pillantásokat, aztán egy nagyot sóhajtott.

-    Jól vagy? – kérdezte a fiútól, szokásos lágy hangján, és rámosolygott.

-    Nincs semmi bajom. – felelte meglepetten, hogy ilyen hangulat ingadozásai vannak a lánynak.

-    Kinuye, te jól vagy? – érdeklődött Kagome, a karjaiban az alvó Shippouval.

-    Miért? – értetlenkedett a sárkány, és visszaindultak a faluba.

-    Nem fáj a sebed? – kíváncsiskodott Sango.

-    Milyen seb? – nézett a démonirtóra, aztán leesett neki. – Ja, erre gondolsz? – kérdezett vissza vidáman, és megmutatta a vágás helyét, de a hasán már nem látszott semmi.

-    Beforrt, annyi idő alatt? – nézett a démonlányra Miroku.

-    Sokkal gyorsabban gyógyulok, mint egy hete. – válaszolt a szerzetesnek.

-    Nem kell ezen csodálkozni, mert egy démon sebe gyorsan beforr. – mondta Inuyasha, és felnézett az égre, amin már a csillagok alig látszottak. Ez azt jelentette, hogy nem sokára felkel a Nap. 

-    Ez igaz. – bólintott Kagome.

Elérték a falut, aztán bementek a falufőnök házába, majd álomra hajtották a fejüket. Ez a nap eléggé kifárasztotta a kis csapatot, mert elég sok kalandban volt részük, és nem unatkoztak.

Folytatása következik…