4.

                                      Lidérces álom

                                        By:Kinuye

Másnap reggel ők keltek fel legelőször, aztán Jaken és Rin. Egy hegyen kellett átkelniük, ha ebben az irányban akarták folytatni útjukat. Némán haladtak, csak a kislány nevetgélt, meg idegesítette Jakent, mert unatkozott. Nem sokkal az indulásuk után megtámadta őket egy csapat paradicsommadár, akik el akarták ragadni őket, hogy azután elfogyasszák zsákmányukat.

-    Bújjatok el! – szólt hátra a sárkány Rinéknek, mire elrejtőztek egy kis repedésbe, a sziklafalban. – Enyém az első! – szólt a férfinak Kinuye, és egy jégtőrrel, megdobta az egyik démont, ami megfagyott. Lezuhant, és apró kis szilánkok maradtak, csak belőle.

-    Egész jó. – dicsérte meg a férfi, és az energia ostorával három bestiát megölt.

-    Ez is. – felelte a lány és ujjából kék ostor pattant ki, ami szintén hárommal végzett, aztán felugrott a levegőbe, és az ostorával egy másik felé csapott, amelyiknek rátekeredett a lábára. Lerántotta a földre és belecsapódott a talajba, nagy krátert hagyva maga után. Csoda lett volna, ha túlélte volna. Kinuye, puhán a férfi mellett ért földet és ránézett a figyelő démonra. – Te jössz!

-    Rendben. – bólintott Sesshoumaru, és ő is a levegőbe ugrott, meglendítette a zölden izzó karmait, ami öt támadóval végzett, mert a mérget a madarakra dobta. A méreg elkezdte marni a tollaikat, aztán a húsukat, és fájdalomtól sikítozva, a földbe zuhantak .

-    Rajtam a sor. – összezárta a két tenyerét, és amikor kinyitotta, 15 centis körmei lettek.  Megint felugrott, de most a madarak fölé jóval. A kezeit meglendítette a bestiák felé, és a körmeiből kék ostorok jöttek ki, amik egy-egy támadóra tekeredtek, majd a karmokból villám csapott ki. A paradicsommadarak szénné égtek, és csak hamu marad belőlük, majd a lány visszahúzta karmait és a fiú mellé ugrott. – Sesshoumaru ez tíz, ha jól számoltam.

-     Már nem maradt annyi, hogy legyőzzelek, de pont elég arra, hogy ne veszítsek ellened. – mondta úgy, hogy beleélte magát a versenybe.

-    Gyertek vissza! – kiáltott fel az egyik démon és menekülni kezdtek.

Sesshoumaru a Tokijint előrántotta, amiből villámok csaptak ki, és a maradékot is megölte. Kinuye a fiú mellé lépett.

  - 15-15, egész jó, de nem nyertem. – mondta kicsit szomorúan.

-    Ellenem nem is tudnál győzni. –ingerelte a lányt, aki egy félfordulatból arcon lőtte, egy gyenge vízsugárral.

-    Telibe. – nyújtotta ki a nyelvét Kinuye és elindult Rinék felé, de a férfi elkapta a karját. Felemelte vele egy magasságba a démonlányt, hogy a szemébe nézhessen.

-    Ezért még kapsz. – fenyegette meg Kinuyet, és megint a vállára dobta. Egy gonosz mosoly jelent meg a lány arcán és megnövesztette körmeit. Egy mozdulattal levágta a férfi páncélját, tartó madzagot, mire az leesett a földre.

-    A következő a ruhád lesz. – mondta kuncogva, mire a férfi lerakta a földre.

-    Ezt meg bánod. – fenyegette meg és visszarakta a vértet.

-    Azt, csak hiszed. – vágott vissza, és odament Rinékhez, hogy jöjjenek ki.

Újra útnak indultak. Az úton a két démon egymáshoz sem szólt. Kinuye Rinnel beszélgetett, Jaken mögöttük ballagott, a kutyadémon meg csöndben vezette a kis csapatot. Késő délutánra sikeresen átértek a hegy másik oldalára.

A kopárság után egy, nagy erdőben mentek, amikor a két démon megállt. A fiú a levegőbe szagolt és megérezte, hogy egy démon van a közelükben, ezért egy ugrással bevetette magát a fák közé.

-    Jaken, keressetek egy rejtekhelyet. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Kinuye, mire a kis gnóm és Rin elbújt egy bokorcsoport mögé.

Érezte, hogy a közelben van egy démon, aki figyeli, de ő nem látott senkit sem, amikor körbenézett. Egy váratlan pillanatban felugrott a levegőbe, és ahol az előbb állt, egy kráter maradt. A porfelhő miatt, nem látta a támadóját. A szaglása jó volt, bár nem tudta volna megmondani, mi pályázik rá. Egy pengeéles zöld kar kinyúlt a porfelhőből és próbált a lesújtani a még levegőben lévő lányra, de Kinuye hajszál híján, de sikerült kitérnie előle, és ennek a ruhája látta kárát, mert hátul elszakadt.

-    Ostoba sáska, most elszakítottad a ruhám. – rivallt a rovardémonra, mert mostmár, láthatta a támadóját. Megnézte a kimonóját, ahol egy 20 centis lyuk volt. – Ezt megbánod!

-    Szerintem, inkább ne a ruhádat sirasd, hanem az életedet. – kacagott fel a sáska, torz mély hangján. A lány felnézett és elmosolyodott.

-    Én nem könyörgök az életemért, egy ilyen gyenge rovarnak. – szinte köpte a szavakat és szembefordult a démonnak.

Megnövesztette a körmeit, jó 10 centisre, majd eltűnt a démon szeme elől, és előtte termett. A sáska fel sem ocsúdott, de már a lány, a karmai segítségével, szétszaggatta. A körmei visszanőttek normális méretűre, vagyis kb. 4 centiméteresre. Körülötte hevertek a sáskadémon darabjai, de nem foglalkozott vele. Átlépett a rovar feje felett, és Jakenék felé vette az irányt.

-    Rin, gyertek elő! – szólalt meg hideg hangon, Sesshoumaru az egyik fának dőlve, ahonnan végignézte az előadást, de őt nem látták. Kinuye megállt és a fiú felé fordult. Jakenék előmásztak a bokorból, és a férfi elé szaladtak.

-    Végeztél? – érdeklődött a sárkánylány. A válasza egy néma bólintás volt, aztán a kutyadémon továbbindult. A kislány és Kinuye rögtön követte, de a gnóm el volt gondolkodva, ezért csak azt vette észre, hogy otthagyták.

-    Sesshoumaru-nagyúr, várj meg! – kiáltott a távolodó démon után. Rohanni kezdett utánuk, de néhányszor orra bukott a Kétfejű botjában, de végül, lihegve beérte őket.

A kutyadémon úgy döntött, hogy letáboroznak, ezért mostmár azt a célt tűzték ki, hogy jó helyet találjanak, ami fél óra keresgélés után sikerült is. A sárkány mondta, hogy estére esni fog, ezért egy barlangban telepedtek le. Kinuye és Rin elindult tűzifáért. A lemenő nap, piros és narancssárga színe világította meg nekik az utat.

-    Rin, te mióta vagy Sesshoumaruval? – szólalt meg végül Kinuye. Felvett egy gallyat, és a többihez rakta.

-    Nem tudom, talán egy éve. – gondolkodott el a kislány. – Te mióta ismered a nagyurat?

-    Több mint száz éve találkoztam vele először, azóta nem láttuk egymást. Elfelejtettük egymást, és amikor újra láttam, nem ismertem fel. Aztán megjelent Ryou és elmondta mi történt a családommal. Ezt Sesshoumaru is meghallotta, és így felismert, aztán én őt. – mesélte el, miközben visszaemlékezett, hogy mit mondott Ryou, ettől a szíve összeszorult.

-    Mi a baj? – érdeklődött a gyermek együtt érzően, mert észrevette a lány szomorúságát. A sárkány rámosolygott, mintha elfelejtette volna az apja halálát.

-    Nincs, semmi baj. – mondta kedvesen. – Nem vagy éhes?

-    De, egy kicsit. – felelte a kislány, mire megkordult a gyomra. Mindketten felnevettek és visszaindultak a táborukhoz.

A faágakat összegyűjtötték és Jaken a Kétfejű botjával, meggyújtotta, a tűzet. Sesshoumaru nem volt ott, és ha kérdezték a kis gnómtól, hová ment, csak annyit mondott, hogy nem tudja. Mindenki a tűz körül ült, amikor Kinuye felpattant.

-    Rin, gyere. Szerzünk, egy kis élelmet. – mondta kedvesen, mire a kislány is felállt. – Jaken, nemsokára jövünk! – szólt hátra a démonlány, majd elindultak ételt keresni.

Kinuye érezte, hogy a közelben víz van, ezért arra tartottak, hogy fogjanak néhány halat vacsorára. Kiderült, hogy az erdő szélén, egy kis patak csordogált, amiben nem túl sok hal volt. A sárkány, azt érezte.

-    Rin, nem jössz? – szólt hátra Kinuye, mert ő már levette a lábbelijét, és a kimonó alját hátul, az övébe betűrte, hogy ne lógjon bele a vízbe.

-    Jövök! – felelte a kislány és belegázolt a sekély vízbe, de fogta a kimonóját, ugyan azzal a céllal, mint a démonlány. – Kinuye, mivel fogunk halat?

-    Mindjárt megtudod. – a lány arcára rejtélyes mosoly ült ki, majd belesétált a vízbe, térdig. A jobb karját maga elé nyújtotta és néhány másodperc múlva, egy jégből készült dárda jelent meg előtte, amit megfogott és a kislány felé fordult. – Te is szeretnél horgászni?

-    Igen. Ezt, hogy csináltad? – csodálkozott Rin, mert ilyet még nem látott.

-    Bármilyen fegyvert képes vagyok létrehozni, ami jégből és vízből készült. – a bal kezét a gyerek felé nyújtotta, és még egy dárda jelent meg előtte. – Vedd el.

-    Köszönöm. – félénken megfogta a fegyvert, ami kissé hideg volt, de nem csúszott ki a kezéből.

-    Akkor, fogjunk néhány halat. – mondta Rinnek és elkezdődött a horgászat.

A két lány, amikor úgy érezte, hogy elég halat fogtak, már szürkület lett. Ez idő alatt, egy tucat halat fogtak. A patak vízében, nem csak horgásztak, hanem még játszottak is. A halakat felfűzték egy madzagra, és a vízben hagyták őket. Kimentek a partra megszáradni, hogy, ne vizesen menjenek vissza.

-    Kinuye, nem indulunk? – nézett Rin a mellette ülő lányra, aki el volt gondolkodva, és a megjelenő csillagokban gyönyörködött.

-    Ha szeretnél, menjünk. – állt fel. Felvette a papucsát és a zsákmányt. Rin a démonlány mellé lépett és megfogta a kezét. Kinuye arcán mosoly jelent meg, majd visszaindultak a táborba, de közben besötétedett.

-    Megjöttünk! – szólalt meg a sárkánylány, miután beléptek a barlangba. Sesshoumaru, a falnak volt nekidőlve, míg Jaken a tűzet piszkálta, de mind a ketten az érkezőkre pillantottak.

-    Sokáig elvoltatok. – mondta a démon a maga, jeges hangján. Ismét, a pattogó tűzet, nézte és nem szólt többet.

-    Csak játszottunk, még egy kicsit. – simogatta meg Rin fejét a démonlány, majd leültek a tűz mellé, és feltűzték a halakat egy nyársra.

A halból, miután megsült, Rin evett, meg egyet Kinuye, mert már régen nem evett.  A többiek inkább kihagyták a lakmározást, ezért még maradt 5 darab hal, amit elraktak holnapra. A kislány lefeküdt a tűz közelébe, és ott aludt el. Jaken a bejárathoz húzódott, míg a két démon, messze egymástól, a szürke, kőfalnak nekidőlve pihentek le. Most, még Sesshoumaru is aludt egy keveset, ami azt jelezte, hogy amikor elment, megtisztította a környéket a démonoktól.        

A csöndes éjszakát, csak egy lány hangja törte meg. Hangosan kapkodott a levegő után, valószínűleg rosszat álmodott.

Kinuye lidérces álmában, apját látta, aki a seregével egy náluk, háromszor, akkora tömeget akart legyőzni. A két vezér között, akik csapatuk előtt álltak, alig 50 méter távolság lehetett. Farkasszemet néztek egymással, majd szinte egyszerre indultak el, sarkukban a katonáikkal. Ryou és Bairei egymással harcoltak, míg embereik, a többieket gyilkolták. A lány látta, a nagy mészárlást, ahogy a fajtájából egyre kevesebb lesz, és a sok vért, amit a talaj, mohón magába szívott. A két vezér nem bírt egymással, néha ez állt vesztésre, néha az. A csatazajon kívül megütötte a fülét, egy beszélgetést, amit szinte teljesen elnyomtak a kiáltások. A szavakat nem mindig hallotta, de a következőket tisztán és érthetőn:

-    Bairei, ha legyőztelek, megölöm az asszonyod és a fiatalabbik lányodat, aki most szolga a sasoknál. – mondta a Feketesárkány egy gonosz vigyorral az arcán.

Lesújtott a másikra fekete pengéjű kardjával, amiből fekete forgószél csapott ki, az Ezüstsárkány felé. Bairei maga elé tartotta fegyverét, amiből ezüst aura jött ki, és védelmezőleg egy pajzsszerű képződött a férfi előtt, aki ennek köszönhetően túlélte a támadást.

-    Ryou, te átkozott, ha hozzájuk mersz érni, esküszöm, hogy akár még a halálból is visszatérek, hogy a fejedet kiakasszam a palotád kapujára! – sziszegte dühösen, és egy villámcsapáshoz hasonló támadást indított a fiatalabbik férfi felé.

Ryou kitért előle, de a csapás így is megsebezte a bal oldalát, ami még a ruhája felét is letépte róla. A karján, egy hosszú vágás keletkezett, amiből a szinte fekete vér kicsordult ki, és vékony patakokban végigfolyt a kezén, majd a földre csöpögött. Ryou gyilkos pillantást küldött az Ezüstsárkány felé, az előbbi tette miatt.

-    És, hogy Kinuyet ki ne hagyjam, ő lesz az asszonyom! – a fekete hajú fiú, már sokkal jobban érezte magát, ahogy látta a férfi arckifejezését, ami vörösre színeződött a dühtől. – És még, jobban is fog velem járni, mert én, nem ajánlom fel senkinek, nem úgy, mint te Bairei!

-    Fogd be! – kelt ki magából a Kelet ura, és nekiesett Ryounak, aki csak gonoszan felkacagott.