6. rész. A négy lélek szent ékköve

-Yilsrayen nagyúr! –lépett be egy palotaőr a palota nagytermébe. –Itt vannak a szellemirtók.

-A szellemirtók? –kérdezte Yilsrayen. –Na és mit akarnak?

-A lányodat keresik. –mondta a palotaőr.

-És mégis melyiket? –kérdezte Yilsrayen.  

-Öh… -a palotaőr láthatóan zavarba jött. –Yilsrana Himét.

-Szólj egy szobalánynak, hogy értesítsék a lányomat. –mondta Yilsrayen, miközben az ajtó felé indult.

A palotaőr meghajolt, majd távozott.

Yilsrana egy dalt dúdolgatva sétált a palota kertjében, mikor meghallotta, hogy valaki a nevét kiabálja. Megfordult, és észrevette a felé rohanó egyik szobalányt.

-Az apja várja úrnőmet. –mondta a szolgálólány.

-Köszönöm. –biccentett Yilsrana, aztán elindult, hogy megtudja, mit akar apja.

/Érdekes/ gondolta /Mióta Inutaishou és Sesshoumaru itt vannak, apa sokkal gyakrabban hivat magához./

Yilsrana lassan odaért a teremhez, ahol apja várta, és benyitott.

Apja mellett egy csapat páncélos halandó is a teremben volt.

-Szellemirtók. –felelt Yilsrayen lánya fel nem tett kérdésére.

Ekkor az egyik szellemirtó előlépett és Yilsrana kezébe adott egy vörösen világító gyöngyöt, amikor a hanyou hercegnő átvette, az azonnal tisztulni kezdett.

-Ez itt a négy lélek szent ékköve. –mondta a szellemirtó. –Kérünk, vigyázz rá. Nem kerülhet rossz kezekbe.

-De miért én? –kérdezte Yilsrana.

-Midoriko utóda vagy, és hatalmas papnő. –mondta a szellemirtó. –Ez épp elég.

A szellemirtó intett társainak, és távoztak.

-Remek. –sóhajtott Yilsrana. –Mintha eddig nem lett volna elég bonyolult az életem.

Yilsrana megfordult, és miután elköszönt apjától elhagyta a termet.

Fogalma sem volt, merre megy, csak gondolkozni akart.

/Először a jegyesség, most meg ez./ morgolódott magában. /Vajon minden félig szellem papnő élete ennyire bonyolult?/

Elmélkedéséből az zökkentette ki, hogy valaki ráugrott a hátára. Yilsrana fél perc alatt beazonosította a támadót.

-Nishi! –szólt rá mosolyogva kishúgára.

Nishi megölelte nővérét, aztán ránézett az ékkőre.

-Ez mi? –kérdezte Nishi.

Yilsrana kisétált húgával az udvarra, és leültek egy padra.

-Ez itt a négy lélek szent ékköve. –kezdte a mesét Yilsrana. –Sok éve már annak, hogy az egyik ősünk, Midoriko miko életét adta a démonok elleni harc közben. Ez az ékkő az ő testéből szakadt ki.

-Négy lélek? –kérdezte Nishi. –Anyu mesélt róluk. Arami Tama, a bátorság, Nikimi Tama, a barátság, Fushimi Tama, a bölcsesség, és Sakimi Tama, a szerelem.

-Pontosan. –mosolygott Yilsrana. –Mikor a négy lélek harmóniában állt, Naombi-nak hívták, és az emberi szívet betöltötte a szeretet. Midoriko képes volt megtisztítani a szellemek lelkét, így érthető, hogy azok minden áron el akarták pusztítani. Végül szellemek, sárkányok, szörnyek és emberevő óriások egybeolvasztották testüket, és megszállták a papnőt szerető gonosz férfi testét. Ebben a formában Midoriko miko már nem bírt velük. Hét nap, és hét éjjel folyt a küzdelem. Végül az egyik szellem belemélyesztette agyarait Midoriko testébe. Midoriko utolsó erejével megragadta a szellem lelkét, de már nem tudta megtisztítani. Ettől az erőfeszítéstől a saját lelke kiszakadt a testéből. Mind a ketten kővé váltak. Azonban az Ékkőben tovább folyik a harc Midoriko és a szellemek között.

-És hogy került hozzád? –kérdezte kíváncsian Nishi.

-A szellemirtók hozták. –mondta Yilsrana. –De hogy miért, arról fogalmam sincs.

-Talán, mert bíznak benne, hogy te megvéded. –szólalt meg a fák közül előlépő Kaita.

-Pont ez kellett most nekem. –jegyezte meg halkan Yilsrana. –Már eddig is elég bonyolult volt az életem, és most csak újabb gond szakadt a nyakamba.

-Ne így fogd fel. –mondta Kaita, miközben kisöpört pár barna hajtincset az arcából.

-Talán igazad van. –mondta Yilsrana, aztán elmosolyodott.

Folytatás következik